Roland C Warren ezzel a címmel adta közre az egyik blogbejegyzését. A cím sokaknak ismerős lehet. A kilencvenes évek elejének nagy amerikai divatja volt a kérdés: What would Jesus do? Mit tenne Jézus? Warren most felelevenítette, és három pontban meg is felelte a kérdést.
Félelem helyett hit
Napjainkban nem kell messze menni rossz hírért. Ha nincs, a sajtó munkások akkor is elővarázsolnak párat, de most nincs erre szükségük. Naponta kapjuk az információt a halottakról, a megbetegedettekről. A baj olykor a környezetünkben jelentkezik, akkor még mélyebben érint meg. Visszásnak találtam például, hogy a járvány elején folyton azt hallottam: idős beteg volt. Hetvenkilencedik évemben nem tűnik vígasztalónak, ha olyan felhangjai vannak egy közlemények, hogy nyugalom, csak egy öreg halt meg. Jézus nem így oldaná a társadalomnak a járványtól való félelmét. Warren emlékeztet, hogy Jézus sokszor óvott a félelemtől. A félelem bénít, meggyöngít. Ha félünk, nem tudunk segíteni a rászorulóknak. Félés helyett bízzunk Benne. Ahogy Szent Péter tanít (I Pt 5 7-10): „Minden gondotokkal forduljatok hozzá, mert neki gondja van rátok. Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el. Erősen álljatok neki ellen a hitben, hisz tudjátok, hogy testvéreiteket is ezek a szenvedések érik a világban. Minden kegyelem Istene pedig, aki Krisztusban örök dicsőségre hívott meg benneteket, rövid szenvedés után maga fog majd titeket tökéletessé tenni, megerősíteni, megszilárdítani és biztos alapra helyezni.”
Jézus nemcsak tanított, hanem példát is mutatott. Félelem (de nem szenvedés) nélkül ment a keresztre, az Atyában való hit volt a támasza. Lehet, hogy nekünk is át kell mennünk a halál völgyén, de biztosak lehetünk: Jézus fogja a kezünk.
Távolságtartás helyett elköteleződés
Évezredek óta a járvány elől mindig elzárkózik az ember. Mára megismertük a járványok természetét, terjedési módját, a legtöbbjükkel szemben megszereztük a védettséget, azt hihettük, hogy a betegségeknek ez a fejezete lezárult. Ez a vírus túljárt az eszünkön. Nem is volt ellene más védelmünk, mint a távolságtartás és a kézmosás. Ezeket nyilvánvalóan meg kell tartanunk, s ebben a tekintetben mi magyarok sok más népnél jobban vizsgáztunk. De a távolságtartás maga is lehet fertőző: nem orvosi, hanem lelki értelemben. A fizikai távolságot tartva lélekben is eltávolodhatunk egymástól és akár Istentől is. Ez pedig csak belőlünk fakadhat, mert ahogy Warren Szent Pált idézi (Rom 8 38-39), az apostol arra tanít, hogy semmi külső erő nem szakíthat el bennünket Istentől: „Biztos vagyok ugyanis benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.” Jézus tehát a járvány alatt is megtalálná a módját, hogy tartsa a kapcsolatot, ahogy sokaknak a virtuális világot sikerült valóságos kapcsolattá formálni.
Felhalmozás helyett megosztás
Még meg sem kezdődött a járvány, már is kiürültek a boltok. Hihetetlen mennyiségben fogyott minden. Nekem a Rákosi korszak egyik ügyesen megrendezett propaganda filmje jutott eszembe, az Állami Áruház, amelyben a „reakció” mesterséges felvásárlási lázat gerjeszt, hogy bebizonyítsa, a dolgozók állama működésképtelen és összeomlik. A bárgyú történetet néhány színész pompás játéka ellensúlyozta. Nos, a koronavírus is elindította a maga felvásárlási lázát itt nálunk, de az Egyesült Államokban is. A minden bőség hazájában korlátozni kellett például a toalett papír vásárlásokat. Warren sem értette, hogy egy kínos halállal fenyegető járvány idején az embereknek miért az a legfontosabb, hogy a hátsójuk kellően tiszta legyen.
A körültekintő gondoskodást persze a Biblia nem ítéli el, sőt adott esetben buzdít is rá, ahogy József is feltöltötte az egyiptomi raktárakat a hét bő esztendő alatt. Ezt azért tette, hogy adhasson. Viszont Lukács evangéliumában az esztelennek mondja Jézus a gazdagot, aki csak magának akar gondtalan életet. (Lk 12, 19-23). Warren szerint mindannyian egyfajta raktárok vagy áruházak vagyunk. Rendelkezésünkre áll az idő, kaptunk az Úrtól tehetséget és olyan lelki kincseket, amelyeket nyugodtan megoszthatunk, sőt meg is kell osztanunk másokkal. Hogy ezek, mármint a mi saját képességeink felettébb kevesek? Lehet. Emlékezzünk arra a fiúra, aki öt kenyerét és két halát ajánlotta fel az ötezres tömegnek. Jézus elfogadta, és jóllakatta az éhezőket. Adjunk tehát nyugodtan a kevesünkből, a többi az Úr dolga.
Honnan ered Warren írásának címe?
A What Would Jesus Do? kérdésnek több mint 125 éves története van. Charles M. Sheldon amerikai prédikátorhoz kötőik. Ő 1886-ban tartott egy prédikációs sorozatot, a beszédek egy kérdéssel végződtek: Mit tenne Jézus? Hétről hétre nehéz morális helyzetekről szóló történetekről beszélt, de a kimenetelt mindig csak a következő héten árulta el. A prédikációk az egész héten át foglalkoztatták a híveket, a hallottak nem szálltak el, amint kiléptek a templom kapuján.
A beszédekből végül egy nagysikerű könyv született. Egy ügyetlenség folytán a kiadó nem védette le a szerzői jogokat, így több könyvkiadó is megjelentette az írást, szinte filléres költségeken. Ennek eredményeként a könyv több mint harmincmillió példányban kelt el, és bekerült az ötven legolvasottabb könyv listájára is. Sheldon bosszankodás helyett örült, hogy így még többen ismerhették meg Jézus nevét.
Sheldon történetei azzal is foglalkoztak, hogy milyen lenne egy újság, ha Jézussal döntene a főszerkesztője. Szaván fogták. Felajánlották neki, hogy a Daily Capital című újságot szerkessze egy hétig úgy, ahogy a saját eszményi lapját szerkesztené. Ennek annyira híre ment, hogy még a korabeli magyar sajtó is hírt adott róla, meg arról is, hogy protestáns és katolikus amerikai papok megjósolták a próbálkozás csúfos kudarcát. Tévedtek. Már az első napon százezres lett a korábbi tízezer körüli példányszám csak New Yorkban. Külön téma lehetne megérteni, hogy a próbaidőt miért nem követte semmiféle folytatás.
A történetnek száz évvel később lett folytatása, amikor Janie Tinklenberget mélyen megérintette Sheldon könyve. Szerette volna, ha tanítványai mindennapi döntéseiket Jézus cselekedetei alapján hoznák meg. De hogy bizonyosodhat meg róla, hogy a gyerekek észben tartják a tanítást? Az akkoriban nagyon divatos barátságkarkötők mintájára készíttetett háromszáz karszalagot, rajtuk a kérdés. De a Mit tenne Jézus? felirat túl hosszú volt, így született meg az ikonikus W.W.J.D. rövidítés. Az ötlet sikeres lett. A karkötő nemcsak emlékeztető a gyermekek csuklóján, hanem jó beszélgetésindító is. Ha rákérdeznek, az alkalom az evangelizálásra. Tinklenberg akkor sem vette észre, hogy véletlenül egy aranybányára bukkant, amikor az első háromszáz karkötő elkelt, és még többet követeltek tőle. Amint a karkötőket előállító Lesco cég észrevette a rendelések népszerűségét, önálló gyártásba kezdett, és sajátjaként milliószámra adta el a karkötőket. Más vállalatok is felfigyeltek a Lesco sikerére, és követték a sorban. Mire Janie feleszmélt volna, a W.W.J.D. már mindenhol és mindenen ott szerepelt.
Persze csak addig, amíg mint minden divatnak, ennek is vége nem lett. Warren most a koronavírus kapcsán leporolta a kérdést. Képzeljünk el egy világot, amelyben az emberek döntéseik előtt megkérdeznék maguktól: Jézus mit tenne a helyemben? Átalakulna a világ. Nem kellene megpróbálni? Hogy kevés ember mozdulna meg? Lehet. Az öt kenyér és két hal is kevés volt. Mit tenne Jézus? Ő tizenkét emberrel fogott hozzá…
Surján László
