Jézus rendes tagja volt a zsinagógai gyülekezetnek, vagyis az akkori intézményes egyháznak, de mint egy profetikus vallási megújulási mozgalom karizmatikus vándorprédikátor vezetője elhagyva a nagycsaládos házi közösséget vándorprédikátorként a társadalom peremére került. Szemben a „hivatalos” rabbikkal ő az a karizmatikus vezető, akit nem az intézmény, hanem hívei legitimálnak. Idegen volt tőle mind az individualizmus, mind a kollektivizmus. Az ő közössége nem volt sem elit szubkultúra (mint például az esszénusoké), sem érdek-közösség (mint a zelótáké). A Jézus- mozgalom egy olyan érték-közösség, melynek célja ― az érték-forradalom jegyében ― az Isten Országa, mely nem a távoli eljövendőben valósul meg, hanem már közöttük (más fordítás szerint már őbennük) van. Mozgalma ízig-vérig politikai mozgalom. Közössége politikai közösség abban az értelemben, hogy a kisemberek, a szegények pártjára áll. Ahogyan Gerd Theissen fogalmazza meg, célja „a kisemberek felértékelődése a felső rétegek értékeinek letranszformálása révén, valamint a zsidó kisemberek szomszédsági etikájából származó értékek felemelése”. Ebben az értékrendben a felebaráti szeretet működésének az a feltétele, hogy az emberek azonos értékűek legyenek, az alázat pedig azt jelenti, hogy ahol hierarchikus viszonyok uralkodnak, ott a státusértékeket ki kell egyenlíteni ahhoz, hogy a másik felebaráttá lehessen. Mindebből mégsem lesz proletárdiktatúra, egyfelől azért, mert ez a mozgalom teljességgel erőszakmentes, másfelől mert nyitott más társadalmi rétegek, etnikumok és vallások felé, lásd Nikodémus, a szamariai asszony, a római százados, a föníciai asszony.
Jézus mozgalmában többféle közösség volt. Olyan mikroközösségek, mint a színeváltozást megélő hármas, vagy Mária, Márta, Lázár és Jézus négyese. Először kettőt hív meg, akik elkísérik, ha nem is otthonába (mert az Emberfiának nincs lakcíme), hanem oda, ahol éppen lakik. Így indul el egy face-to face kisközösség. Nagyobb egységek a még kiscsoport jellegű tizenkettő és a hetvenkét fős akció-csoport, vagy az asszonyokkal és barátokkal kiegészülő felházi tizenkettő. Az ad-hoc közösségekből tanuló, gyógyuló és szeretetlakoma közösségek vagy éppen olyan ünneplő közösségek lesznek, ahol jókedvükben elengedhetik magukat, mert „köztük van a vőlegény”.
Jézus nem afféle vándorkomédiás, aki csodás világszámaival járja a világot. Csodái személyes történések alkotóelemei. A „hited meggyógyított téged” jegyében a meggyógyítottak mintegy társszerzői lesznek csodáinak, melyek nem a nagyérdemű közönség előtt, hanem többnyire közösségekben történnek, a közösségépítést is szolgálandó. A kenyérszaporítás csodája szép példája annak, hogyan formálódik a spontán tömeg közösségé. A csoda előzménye a Márk-változatban az, hogy Jézus már hosszú ideig tanítja, érték-közösséggé alakítva őket, amikor tanítványai figyelmeztetik, hogy hívei megéheztek. Ekkor bevonja tanítványait a csodába azzal, hogy: „ti adjatok nekik enni”. Ezután a tömeget ― ahol csak a férfiak voltak ötezren ― százas és ötvenes csoportokba telepíti le ―, vagyis agapé-közösséggé strukturálja őket. Az asztalközösségekben történő letelepedés egy új, önmagát megszervező társadalom kezdete. Négyszáz vallását rendszeresen gyakorló, felsőfokú végzettségű vagy felsőfokon tanuló személlyel olvastattam el ezt a Márk-szöveget. A leggyakoribb értelmezés a másokkal megosztott kenyér volt, mely ― az egy személyben a jungiánus pszichológus és református teológus ― Gyökössy Endre értelmezésére emlékeztet, aki szerint „Itt egy kisfiú és András jó példával jártak elő. Odaadták azt, amijük volt. Erre a tanítványok is elővették a magukét, és erre a tanítványi jó példára mindenki kinyitotta kosara fedelét, odahordták Jézusnak, amijük csak volt, és Jézus a tanítványok segítségével úgy osztotta el a tömeg rendelkezésére álló élelmet, hogy abból mindenkinek egyenlőképpen jutott”. A „ti adjatok nekik enni” a Jézus-mozgalom szociális értékforradalmának programja. A felszabadítási teológia Biblia-magyarázói szerint az evangélium és a korai kereszténység azért terjedt olyan gyorsan, mert a megosztás kultúrájával válasz volt a kor nyomasztó szociális problémájára.
Az őskereszténység első közösségei ― leválva a vándorkarizmatikus apostolok köldökzsinórjáról önjáró jézusi közösségekké alakulnak át, és egészen a konstantini fordulatig megőrzik mozgalmi jellegüket. Ugyanakkor ezek a jézusi közösségek ― a folyamatosságot biztosítva ― ószövetségi értékekre épülnek: a felebaráti szeretetre és a státuszról lemondó alázatra.
Kamarás István OJD
