Sokszor azt hisszük, hogy a GDP állapota, vagy a pénztárcánk vastagsága határozzák meg a lelkünkben megszólaló hangok minőségét. A Magyar Természetvédők Szövetsége, engedve a Lélek hangjának, petíciót fogalmaztak meg „Életigenlő Társadalmat és Gazdaságot” címmel. Ezzel honfitársaink kihangosították lelkük felelősen gondolkodó hangját. Négy fontos pontban fogalmazták meg téziseiket, melyektől jövőnk függ!
- Természeti erőforrásaink fenntartható használata!
- Globalizáció helyett lokalizáció!
- Felelős vállalatokat és pénzrendszerváltást!
- Gondolkodási és erkölcsi megújulást!
Ez a petíció, üdítő kezdeményezés és felhívás a cselekvésre!
Dokumentumok, tanácskozások, konferenciák voltak már bőven (Arra jók, hogy rájuk hivatkozzunk, és ne csináljunk semmit!). De végre jó lenne látni, hogy történik is valami.
Az elmúlt időszakban sokszor hallottuk a járvánnyal kapcsolatban, hogy így nem mehet tovább (mármint a fogyasztói szemléletünkön változtatni kell); mégis a napi hírekben újra és újra arról hallok, hogy lassan visszatérünk a normális kerékvágásba. De mi az a normális, amire annyira hivatkozunk és áhítozunk sokszor lelki, szellemi emberek is?
Gondolom a természet további kirablása, szennyezése és a szegény emberek elnyomorítása, prostituálása.
TarrBélával a közelmúltban, egy világviszonylatban is jegyzett filmrendezővel a HVG-ben, egy riport látott napvilágot, ahol kiderül, hogy több száz világhírű művész ugyancsak petíciót fogalmaztak meg melyben sürgetik a döntéshozókat, hogy itt lenne az ideje, hogy lépjünk valamit a konkrét tettek, a gyógyulás irányába. Nem ismerem közelebbről Tarr Bélát, de kétségtelen dicséretes, ahogy hitvallást tesz eszmei és az erkölcsi meggyőződése mellett.
Már az is elgondolkodtató, hogy a magyar tudományos és művészeti életben csak ő kapott felkérést, hogy csatlakozzon az aláírókhoz. Ezzel nem azt akarom állítani, hogy csak egy becsületes ember lenne Magyarországon, Tarr Béla. Tucat számra sorolhatnám a neveket, de hogy ők külföldön nem váltak ismertté, ennek három oka is lehet:
- Gyermekek, Szentek, akik már itt a Mennyek Országában élnek!
- Akik talán örömmel aláírták volna a felhívást, de korábban már ellehetetlenítették vagy „eltaposták” őket. „Megszűnt a hangjuk”.
- Akik pedig szívesen aláírták volna de „lojalitásból”, kényszerből, beálltak a diktátumokat megfogalmazó hatalmasok mögé, hogy ne keljen emigrálniuk valamilyen banánköztársaságba mezőgazdasági vendégmunkásnak.
Mondhatnánk, hogy ez szolgalelkűség, – de az vesse rájuk az első követ, akik bűn nélkül valók. Akinek vannak gyermekei, aranyos unokái, azok tudják, hogy néha hallgatni arany! – Igazuk van! Jól teszik!
A saját életemmel játszhatom, de mások, gyermekeim, családom bőrét ne vigyem a vásárra.
De hol szól a természet hangja, ha szól?
Müller Péternek van egy nagyszerű könyve, – „Isten bohócai”!
Ebben azt írja, hogy ez a hang, bennem szól! Hogyan?
Úgy, hogy nem én csinálom.
„Sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak.” … A választottak hallják a zenét. A többinek hiába szól.
Azt mondja könyvben Bario, a mester tanítványainak:
„Ha karmestert akarnék nevelni belőletek, vagy zeneesztétát nem ilyen nótákat vennék elő magamból. De ti bohócok lesztek! És a bohóc azt a dalt szereti, amit a cserepező a háztetőn fütyül, a háziasszonyok főzés közben dúdolnak, és amit a fürdőkádban lubickolva még a legnagyobb zenetudós is énekel. (Hacsak nem lett annyira tudós, hogy már csak ír és beszél, és egyáltalán nem énekel többé.) Egy bohóc számára, akinek sikerült vén korára is gyermeknek maradnia csak kétféle muzsika létezik: örökzöld és örökszürke.”
A petíció aláírói, Isten bohócai! Ezt üzeni nektek Bario / illetve Müller Péter az író:
Megtanítalak benneteket, hogyan kell még egy süllyedő hajón is vidáman élni. Ha megszólít ez a művem, nem azt fogod érezni, hogy olvasod, hanem azt, hogy fölkértelek táncolni. És ha sikerül a tánc beavatás, úgy teszed le majd a könyvet, hogy magadban felszabadultan táncolsz tovább.
Célom, hogy ez a tánc szabaddá tegyen. Emelkedj föl a nyomasztó gondok és félelmek világából – és repülj velem!
Annak írtam ezt a könyvet, akinek vágya a lélekkel játszva örvendezni.
És mer gyermekké változni – hogy övé legyen a mennyország”.
Hofher József szerzetes pap
