“Nem, ki mondja nekem: “Uram! Uram!”, hanem aki megteszi mennyei atyám akaratát….”

Szerző: | 2021. július 01. | Elmélkedés, Társadalmi tanítás

Nem sok “égbekiáltó” bűnt ismerünk “hittanból”, de a munkások bérének visszatartása, vagy a méltányos és igazságos bér meg nem adása, az erőfölénnyel való visszaélés ezek közé tartozik.

Nem szoktunk arra gondolni, hogy nem is egyszerűen súlyos, hanem égbekiáltó bűnbe eshetünk – velünk ez nem történhet, ugyebár, a mi műfajunk a bocsánatos bűn, nemdebár.

Pedig az égbekiáltó is meglehet – például mulasztással, részt vállalva olyan kereskedelmi és termeltetési struktúrák működtetésében (azaz “strulturális” bűn részeseként, lásd Benedek pápa idevonatkozó tanítását), amelyek szisztematikusan kizsákmányolják a szegényeket és gyengéket (tegyük hozzá: velük együtt a védtelen természetet is!). 

Mindebből az következnék, hogy legalább azokra a termékekre vonatkozólag, ahol van választási lehetőségünk, igyekezzünk a természet- és ember-kímélő termelésből, és méltányos kereskedelemből származó termékeket választani. Akkor is, ha azok drágábbak (mit akkor is? éppen ezért!!!), és ez azt eredményezi, hogy ugyanannyi forintból kevesebb jut az asztalunkra pl. kávéból. Akkor is, ha vesződségesebb megszerezni, utánajárni, messzebb van a bolt. Ha össze kell beszélni, össze kell fogni, egymás dolgait felvállalni, aszerint, hogy kinek mi esik közelebb, jobban kézre. A fair trade, a méltányos kereskedelem alternatívája, ahol megvan, ott voltaképp a kötelező utat jelöli ki a keresztény embernek elsősorban. (De kijelöli a helyes utat mindenkinek, aki az öko-szociális fenntarthatóságban akár csak “szakmailag” is érdekelt.)

Nos, ezért örültem nagyon, amikor erre a lenti hírre leltem, amely nem egyszerűen egy újabb fair trade lehetőséget nyit meg, hanem ezt megtetézi azzal a – további garanciát is jelentő – körülménnyel, hogy szalézi kezdeményezésbe, programba kapcsolódhatunk be.

Zlinszky János

A szerzőről

Caritas in veritate!” Valóság-alapú szeretetet! Cél – amit el akarunk érni: a Laudato sí’ és a Felelősségünk a teremtett világért üzeneteinek gyors, pontos megjelenítése a társadalmi közbeszédben. A Laudato Si’ Teremtésvédelmi Munkacsoport 2016 alakult meg. A munkacsoport folyamatosan bővül. Személyi átfedések, többes tagság révén kezdetektől együttműködünk a Naphimnusz Egyesülettel, több teremtésvédelmi körrel, a Nemzeti Fenntartható Fejlesztési Tanáccsal és más környezetvédelmi civil szervezetekkel.

Legfrisebb

Tertia Pars magyarul

Tertia Pars magyarul

Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae - Tertia Pars magyarul előrendelhető - Támogasd a kiadását Aquinói Szent Tamás monumentális teológiai műve, a Summa Theologiae bizonyára sokak számára ismerős. Kevesen tudják azonban, hogy a négy kötetből álló műnek eddig csupán...

Bibliaóra 1: Teremtés könyve 1,1-2.– Kezdetben az ég és a föld

Bibliaóra 1: Teremtés könyve 1,1-2.– Kezdetben az ég és a föld

Gárdonyi Géza: Írás a Bibliába Ez a könyv a könyvek könyve,Szegény ember drágagyöngye.Égi harmat lankadtaknak,Világosság földi vaknak.Bölcsességnek arany útja:Boldog, aki rátalál!Szomjas lelkek forrás-kútja,Hol pohárral Krisztus áll. Ez a könyv az örök...

Karácsonyi sztereotípiák

Karácsonyi sztereotípiák

Karácsonykor évről évre visszatérő témákkal találkozunk az újságok cikkeiben és az üdvözlő levelekben egyaránt. Keresztény körökben ilyen sláger-téma háborogni az ünnepnek a nagy bevásárlásokkal való összekapcsolódása miatt. Profánabb újságcikkek visszatérő témája:...

Legyen friss az országos miserend.hu!

Legyen friss az országos miserend.hu!

Ha kerestél valaha a közeledben szentmisét, akkor biztosan találkoztál már a miserend.hu-val, és azzal hogy az adatok gyakran tévesek és elavultak. Itt az idő ezen változtatni! A miserend.hu-n több mint 5000 katolikus templom, kápolna, és más misézőhely adatai vannak...