Hírüladás

Szerző: | 2023. december 20. | Elmélkedés

Hírüladás 1: Zakariás (Lk 1,5.25)

Zakariás nevű pap és felesége Erzsébet igazak voltak az Isten előtt, szentül éltek, az Úr parancsai és rendelkezései szerint, de nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és már mindketten életük alkonya felé jártak. Amikor egyszer rá esett a sor, hogy illatáldozatot mutasson be, Zakariás bement az Úr templomának szentélyébe, miközben az egész nép kint várta, és közben imádkozott. Ekkor kellett megjelennie az Úr angyalának az illatáldozat oltárának jobb oldalán. Ez azonban nem ment egyszerűen, ugyanis Gábor angyal megpróbálta valahogyan elbliccelni ezt a küldetést, azzal, hogy ő már a Szodomát és Gomorát elpusztító angyalok között is a tűzvonalban volt, továbbá ő magyarázta meg Dániel prófétának látomásának és a hetven évről szóló próféciának értelmét, de hogyan magyarázza meg egy éltes öregúrnak, hogy meddő feleségének csakazértis fia születik. Ám az Úr csak kegyesen hátba veregette e szavakkal: „Ezt is meg fogod oldani, Gáborom!”

Egy valamivel nem számolt Gábor, és ez éppen az illat volt. Pontosabban a szag. A mennyei illatokhoz képest egyenesen orrfacsaró volt, ami itt illatáldozat címén műveltetett, ugyanis Zakariásnak már nem csak férfiereje, hanem látása, hallása, de már szaglása sem volt a régi. Pedig Isten igaz embere mint mindig, ez alkalommal is a tömjénhez balzsamot, galbanumot és masztixot kevert, és hogy még jobban égjen, sót is adalékolt az elegyhez. Mégis úgy sikeredett, hogy még Zakariásnak is meg kell állapítania, hogy:

― Uram, ez, bizony, odakozmált.

Majd mellét verve hozzáfűzte:

― Akárcsak egész gyarló életem!

― Bizony, bizony, mondom néked, Zakariás, annyi galbanumot zúdítottál bele, ami elűzi az istállóban lappangó kígyókat is! ― hallotta Isten igaz embere az illatoltár jobboldalán megjelenő hófehér ruhás szárnyas ifjút.

Zakariás roppantul zavarba jött, és elfogta a félelem. Isten angyala azonban így szólt hozzá:

― Ne félj, Zakariás, mert imád meghallgatásra talált!

Ezt, bizony, cseppet sem bánta volna Zakariás, ugyanis a legutóbbi időben már leginkább csak azért imádkoztak Erzsébettel együtt, hogy vegye már őket szépen magához az Úr. Csakhogy az angyal így folytatta:

― Feleséged, Erzsébet, fiút szül neked, és te Jánosnak fogod nevezni. 

Zakariásnak nevethetnékje támadt, amit azonban elnyomott a köhöghetnék. Gábor angyal ekkor megkönyörült rajta, és mennyei balzsammal árasztotta el a szentélyt, ugyanis további mondandójához immár ez illett:

Örömödre lesz és ujjongani fogsz rajta, és sokan örülnek majd születésén. 

― Ami igaz, igaz, Sárának is sikerült, vagyis Ábrahámnak, vagyis hát a Mindenhatónak… ― motyogta Zakariás.

Mert fiad nagy lesz az Úr előtt, bort és mámorító italt nem fog inni, hanem már anyja méhében a Szentlélek fogja eltölteni. Izrael fiai közül sokat megtérít Urukhoz, Istenükhöz. Ő maga Illés szellemével és erejével előtte fog járni az Úrnak, hogy az apák szívét fiaik felé fordítsa, az engedetleneket az igazak okosságára térítse, s így a népet előkészítse az Úrnak.

Zakariás, biztos, ami biztos, megkérdezte: 

― Miből fogom a dolgot megtudni? Mert hisz öreg vagyok, és már feleségem is előrehaladt a korban.

― Én Gábor vagyok – felelte az angyal igencsak bosszúsan –, s az Úr színe előtt állok. Az a küldetésem, hogy tudtodra adjam ezt a jó hírt. Íme, most megnémulsz, és nem fogsz tudni beszélni addig a napig, amíg ez be nem következik, mert nem hittél szavaimnak, amelyek majd, ha eljön az ideje, be fognak teljesedni.

Zakariás fellélegzett, mert hát mit is mondhatott volna a népnek öregkori örömapaságáról. A nép pedig egyre várta Zakariást, és csodálkozott, hogy oly sokáig ott időzik a szentélyben. Ám amikor kijött, és nem szólt hozzájuk, abból megértették, hogy látomása lehetett a templomban.

Persze Erzsébetnek sem tudta elmondani, csak hitvese horpadt hasára mutogathatott, de Erzsébet ráripakodott: ― Megegyeztünk, ugye, Zakariásom, hogy ezzel nem viccelünk.

És szépen türelmesen gargalizáltatta férjét, hogy visszajöjjön a hangja. Ámde közben szépen domborodni kezdett, amitől kedve is kikerekedett.

― Na, látod, öregem ― paskolgatta Zakariás hátát ―, te már visszanyerted a becsületed!

― Hát igen, Erzsébetem, jól megviccelt minket, a jószagú Úristen ― bólogatott Zakariás.

Hírüladás 2: Mária (Lk 1,26-38)

Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. 

― Nem lesz ez egy kicsit ciki, Uram, hogy mint illatos fehérruhás ifjú jelenjek meg egy szűzleány menyasszony előtt? ― aggodalmaskodott Gábor angyal.

― Nemde, Gáborom, egyszer ez már bevált Zakariásnál? ― figyelmeztette az Úr

― És mi lesz, ha azt mondja: „Mindjárt hívom a vőlegényemet!”? ― kérdezte Gábor angyal.

― Ez is elfordulhat, Gáborom, hiszen, jól tudod, ugye, hogy az embereket megajándékoztam szabad akarattal ― figyelmeztette az Úr. ― Ez esetben vedd elő a B-tervet! Nos, akkor, ízibe!

A következő minutumban már Gábor angyal belépett Máriához, és megszólította:

― Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.

E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. „Bókol? Udvarol? Talán gúnyolódik, pedig egyáltalán nem vagyok világszép, de legalább Józsefemnek tetszem.

Szólni kéne neki? Hacsak nem egy angyal. De miért éppen énhozzám?” Ekkor Gábor angyal ezt mondta neki:

― Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. 

Mária számolni kezdett, akárhogyan is szorzott, osztott, a tizenkét hónapos jegyességnek még csak elején tartottak, így a gyermek még korán érkezne. Különben is, az apának kell nevet adni a gyermeknek. 

― Ezt, ugyebár, előbb meg kell beszélnem Józseffel, aki már a jegyességben is az én uram ―  felelte emelt fővel Mária.

― Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni ― folytatta Gábor angyal. ― Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.

Mária ekkor megkérdezte az angyalt:

― Hogyan válik ez valóra, amikor még csak most vágtunk bele a jegyességbe?

Az angyal ezt válaszolta:

― A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. 

Ezzel kapcsolatban természetesen egy sereg kérdés merült föl Máriában. Mindjárt ott volt elsőnek a Szentlélek. Tudta jól, hogy Isten lelke lebegett a vizek felett a teremtéskor, azt is, hogy ő szállt Sámsonra, erőt adva neki, és még azt is, hogy segítségével prófétál a próféta. Bármennyire is kiváló hittanos volt, csak idáig jutott, pedig ő arra lett volna kíváncsi, hogy akkor hogyan is lesz ez a gyerek. Ami pedig a Magasságbeli árnyékát illeti, a fényét még csak értette volna, de az árnyék számára sötétben maradt. „Hacsak nem arról van szó, mint a zsoltárban, hogy »vállaival megárnyékoz téged és az ő szárnyai alatt biztos vagy«. De eközben mit csinál az én Józsefem?”, vívódott Mária.

Az angyal mintha csak meghallotta volna, így folytatta:

― Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, mert Istennél semmi sem lehetetlen.

És még hozzátette:

― Punktum! 

„Hát persze, »Ime, a szűz fiat szül, és Immánuelnek nevezi el. Aludtej és méz lesz a tápláléka«!”, jutott Mária eszébe. Egyszeribe minden világos lett, és így válaszolt:

― Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.

Végül is, hála legyen a Mindenhatónak, minden a forgatókönyv szerint történt, állapította meg eltávozóban Gábor angyal elégedettem. Mária meg ott állt tetőtől talpig beárnyékolva. És József nem győzött gyönyörködni benne.

Hírüladás 3: József (Mt 1,19-25)

Be kellett látnia Gábor angyalnak, hogy ezentúl ő lesz a názáreti reszortos, neki kell elmenni Józsefhez. Méghozzá éjszaka, mert nappal leköti az ácsmunka Isten igaz emberét, de éjszakánként hevesen vívódik, hogy mi is legyen jegyesével, aki mindent bevallott neki, pontosabban azt, amit nem is csinált. József hamar belátta, hogy ilyen mesét egy egyszerű szűzleány képtelen kitalálni. Még az angyalt csak-csak, de a Szentlélek általi beárnyékolást semmiképpen sem. Ami pedig Erzsébetet, jegyese nénikéjét illeti, már Názáretbe is eljutott a híre, hogy az agg matróna már a hatodik hónapban van, amin aztán ámult-bámult vagy éppen kuncogott a nép. József tehát hitt jegyesének, és mivel igaz ember volt, nem akarta őt meghurcolni, csakhogy tehetetlennek érezte magát a falubéliek előtt, akik úgy tudták, hogy József Isten igaz embere, aki a mózesi rendelkezés szerint kifizette menyasszonya apjának a mátkapénzt, és vele együtt számolták a jegyességnek hátralévő hónapjait, de ők is csak a másodikig jutottak, ezért úgy határozott, hogy majd titokban bocsátja el Máriát. Csakhogy ezt sem lehetett a törvény szerint három tanú által aláírt válólevél nélkül. Itt akadt el József, és ezen akadt ki Gábor angyal is:

― Uram, könnyebben találnék három tanút, mint arra választ, ha József megkérdezi, hogy „De  mit szólnak majd a szomszédok?”. Már amennyiben sikerülne őt megvilágosítani, és elfogadtatni vele, hogy, ha a fene fenét is eszik, kitartson mellette.

― Ha már megvilágosodott az én igaz emberem, és éppen ez a te küldetésed, Gáborom, akkor a fene a fenekére huppan ― nyugtatta meg az Úr.

Amikor álmában Józsefnek már a tízedik názáreti atyafia zárkózott el a tanúskodástól, hiába hivatkozott arra, hogy maga Isten lelke árnyékolta be jegyesét, akkor jelent még Gábor angyal, és így szólt hozzá:

― József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiút szül, aki Jézusnak nevezel, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.

― Hű, a mindenségit! Szóról szóra stimmel minden! ― csodálkozott el József.

― Mert a Mindenhatónál mindig minden stimmel! ― figyelmeztette Gábor angyal.

― És akkor miért éppen én nevezzem el a gyermeket, amikor nem én voltam az, aki beárnyékoltam a jegyesem? ― bátorodott föl József.

― Azért, József, Dávid fia, mert te veszed el őt feleségül, nemdebár? ― felelte Gábor angyal.

― De hát akkor miért nem Immánuelnek, ahogyan ezt Izaiás megjövendölte? ― kérdezte József hamiskásan.

Gábriel angyal megkönnyebbült, mert ezek már részletkérdések voltak.

― Mert Immánuel „velünk az Isten”, Jézus pedig „Isten a szabadító”, vagyis a kettő lényegében egy és ugyanaz. És a Joshua, a te neved és Jesua, a gyermeké szintén ugyanabból tőből fakad. Különben pedig majd így emlegetik Jézusod: József fia Názáretből.

És ekkor József úgy érezte, hogy valóban minden stimmel, és örömében telitorokból eleresztett egy jókora alleluját, amire persze felébredt, és úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta: magához vette feleségét, de nem ismerte meg, míg világra nem hozta fiát, akinek a Jézus nevet adta

Hírüladás 4: pásztorok (Lk. 8-14)

„Na végre!”, fakadt ki Gábor angyalból, majd gyorsan összekapta magát, és így helyesbített: „Hála Néked, Istenem!”. Azt történt ugyanis, hogy Isten ez alkalommal, nem valami cirkalmas ügyet bízott rá, hanem azt, hogy adja hírül a betlehemi pásztoroknak, hogy megszületett a Megváltó.

Számítani lehetett arra, hogy Dávid Városától öt kőhajításra, éjnek idején szabad ég alatt őrzik nyájukat, arra viszont egyáltalán ne, hogy ezek a kemény emberek, akik a farkastól sem féltek, de még Heródestől sem, hogy nagyon meg fognak ijedni, amikor ő gyönyörűségesen beragyogtatja az eget az Úr dicsőségével. Márpedig ezt történt, és Gábor angyal nem értette a dolgot. Igaz, máskor is előfordult, hogy túlragyogtatott, túlkápráztatott, túlsziporkáztatott, de sosem okozott ekkora kalamajkát, mint ezúttal. Azért sem értette, mert ő maga állt a ragyás közepén, vagyis egy magafajta angyal, aki, , ha valamire is hasonlít, akkor egy gyönyörűséges ifjúra meg egy gyönyörűséges lányra egyszerre. Nem tudott másra gondolni, mint arra, hogy ezek az emberek talán még sosem láttak angyalt. Be kellett látnia, hogy valami hasonló történhetett, amikor egy angyal először lát farkast, vaddisznót vagy pásztort. Vagy amikor Noé meglátott bárkájában egy harmadik rozsomákot. Nem volt mit tennie, mint torkát jól megköszörülni, és fennhangon zengeni, hogy „Ne féljetek! Mert nagy örömet adok tudtul nektek és majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, Krisztus, az Úr, Dávid városában. Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket.” A pásztorok még csak hunyorogtak, szemüket dörzsölték, majd összepusmogtak, felfelé, vagyis őreá mutogatva. Ő meg eléggé tanácstalanul állt a túlragyogás közepén, zavarában valami visszavett valamit a ragyogtatásból. Mit mondjon még? Azt, hogy,”De komolyan!”? Ám ekkor egyszeribe mennyei seregek sokasága vette őt körül, legalább is lentről így láthattál, pedig csak elsőéves mennyei kóristások voltak, akik teli torokból dicsőítették Istent e szavakkal: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön az Istennek tetsző embereknek!” Ez már világos beszéd volt, a pásztorok értettek is a szóból, és így szóltak egymáshoz: „Hát akkor menjünk el Betlehembe, hadd lássuk, ami történ, amit az Úr tudtunkra adott.” A hírüladó Gábor angyal pedig mit tehetett mást, a kicsik között kicsivé lett, és a kicsik zengedelméhez jó szívvel hozzádünnyögte a magáét.

Hírüladás 5: napkeleti bölcsek (Mt. 2.1-12.)

Amikor a judeai Betlehemben Heródes idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.” Ennek hallatára Heródes, a peckes szuverén meghökkent s vele egész Jeruzsálem. Ki ezért, ki azért. Heródes összehívta a főpapokat és ― bármennyire nem kedvelte őket ― a nép írástudóit, és tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak megszületni. Juda Betlehemében ―válaszolták ―, mert így jövendölte a próféta. Miképpen a prófétákat sem, a napkeleti bölcseket sem kedvelte a szuverén, mégis titokban magához hívatta őket, és megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét. Aztán mégsem toloncoltatta ki őket a peckes, mint az várható lett volna, hanem elküldte őket Betlehembe azzal, hogy szerezzenek pontos értesülést a gyermek felől, hogy ő is elmehessen hódolni előtte. Azok pedig icike-picike gyanakvás nélkül  útrakeltek, már csak azért is, mert újra megjelent a csillag, amelyet napkeleten láttak, s újra vezette őket.

Ekkor hívatta Isten Gábor angyalt, hogy csatlakozzon hozzájuk, és ez esetben a hírüladást őrangyalsággal kombinálja. Gábor ennek a feladatnak ugyancsak megörvendett.

― Annál is inkább, Uram, mert ezek a nagyokosak, ahelyett hogy tovább követték volna csillagukat, vagyis a Te csillagodat, Uram, bekíváncsiskodtak az oroszlán barlangjába, és ezek a szerencsétlen lúzerek éppen a peckes szuverénnek fecsegték el, hogy megszületett az ő konkurense. Csakhogy, uram, félő, hogy én kevés leszek ebben kalamajkában egyetlen őrangyalnak, amikor ezek, ha jól számolom, hárman vannak.

― De hát a pásztorok tizenketten voltak, és végül azt is valahogyan megoldottad ― emlékeztette Isten.

― De ott csak ragyognom kellett, de ez titkosszolgálati munka ― próbálkozott Gábor angyal, majd amikor Isten erre csak a fejét csóválta, mással kísérletezett: ― Nem kellene őket máshogyan is vezérelned, mind a csillaggal? Ezek bizonyára nagyokos filozófusok, szociológusok, asztronómusok, de a külpolitikában és a diplomáciában, hiszen te is tudod, enyhén szólva is zöldfülüek.

― Szívük vezérli őket ― nyugtatgatta Isten.

― Persze! Az az áldott jó szívük! ― bosszankodott Gábor angyal.

Eközben a napkeleti bölcsek, szépen rendben haladtak Betlehem felé. Útközben kacifántos módon tudományoskodtak, hókuszpókuszoltak, amiből Gábor angyal, egy árva szót sem értett, pedig, angyal lévén, minden nyelvet értett, még a babiloniait is. Valóságos szümpoziumot műveltek, amiből még saját jó édesanyjuk sem értett volna egy kukkot (babiloniaiul: egy bikkmakkot) sem. Szerencsére a csillag végre-valahára megállt éppen ott, ahol kellett, aminek a bölcsek nagyon megörültek,  nemkülönben Gábor angyal. Mindannyian bemente a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. A bölcsek leborultak, hódoltak neki, majd szabadkozva, szégyenkezve, egymást bátorítva körülállták a szentcsaládot. Ezek, bizony, korgó gyomrú szegény csórók, állapította meg Gábor angyal, mit akarnának még, hacsak nem koldulni.

Márpedig a napkeleti bölcsek ajándékozni akartak, de nem lévén másuk, verset mondtak. Elsőnek imígyen: „Lángos csillag állt felettünk, gyalog jöttünk, mert siettünk, kis juhocska mondta – biztos itt lakik a Jézus Krisztus. Melichor az én nevem, segíts édes Istenem.” Aki Melichor mellé lépett, így folytatta: „Istenfia, jónapot, jónapot! Nem vagyunk mi vén papok. Úgy hallottuk, megszülettél, szegények királya lettél. Benéztünk hát kicsit hozzád, Üdvösségünk, égi ország! Az én nevem Gathaspa, ki az eget faggatja”. A harmadik meg így verselt: „Adjonisten, Megváltó, Megváltó!

Jöttünk meleg országból. Főtt kolbászunk mind elfogyott, fényes csizmánk is megrogyott, nincs aranyunk hat marékkal, sem tömjénünk vasfazékkal. Én vagyok Bithisarea, szakom a geográfia.”

E gyönyörűséges szavak hallatán Mária csak irult-pirult, Gábor angyal meg ámult-bámult. A bölcsek kórusban fejezték be, imígyen: „Írul-pirul Mária, Mária, boldogságos kis mama. Hulló könnye záporán át alig látja Jézuskáját.” József találta föl magát leghamarább, megkínálta a bölcseket valami harapnivalóval. Majd a vacsora végeztével, azt mondta „Meg is kéne szoptatni már”, és megmutatta, a napkeleti bölcseknek, hogy hová vackolhatják be magukat éjszakára. Gábor angyal legszívesebben melléjük heveredett volna, mert ilyen szépen csak Sálomon zengett az Énekek énekében. Pontosan érezte, hogy ez nem a nagyokos eszükből, hanem szívükből buzgolódott föl, ezért szóról szóra megjegyezte mindet, hogy majd egyszer, ha eljön az ideje, a fülébe súgja egy olyan dalnoknak, aki éppen ilyesmire hajazza ihletét. Amint a bölcsek álomra hajtották áldott jó szívüket, Gábor angyalnak ébresztőt fújt a másik küldetése, a hírüladás. Belesuttogta hát a bölcsek álmába, hogy azonnal induljanak, de úgy messze ívben kerüljék el a peckes szuverént, úgy siessenek vissza babiloni hazájukba. Őrá már nem volt szükségük, mert újra megjelent a csillag, így ő siethetett vissza az Úr elébe, elmondandó neki a történteket, kiegészítve azzal a titkosszolgálati vélekedéssel, hogy Mária azért irul-pirul mert ő megsejti, hogy azok a csórók igazából királyok, ezért Gábor angyal a vers végét errefelé kanyarintotta: „Kedves három királyok, jó éjszakát kívánok!”

Kamarás István OJD

A szerzőről

Legfrisebb

Civil percek #115 (2024.02.24)

Civil percek #115 (2024.02.24)

Civil percek: a hit alapú civil szervezetek és lelkiségi mozgalmak hírei egy helyen forrásmegjelölésekkel.

Zarándok Akadémia 3 – ÚTON

Zarándok Akadémia 3 – ÚTON

A Zarándok Akadémia helyszíne a Pannonhalmi Apátság volt, ahol szakértők a zarándokturizmus jövőjét vitatták meg inspiráló környezetben.

A pedofília megítélése

A pedofília megítélése

A pedofília megítélése a Katolikus Egyház részéről, kiemelve az emberi méltóság és gyermekvédelem fontosságát az erkölcsi tanításban.

Civil percek #114 (2024.02.17)

Civil percek #114 (2024.02.17)

Civil percek: a hit alapú civil szervezetek és lelkiségi mozgalmak hírei egy helyen forrásmegjelölésekkel.