Szeptemberben a Kétigen Alapítvány programjai mellett újraindultak a szakmai reggelik is. Az első alkalmon Török Gábor lelkigondozó „Kooperatív konfliktuskezelés egy csoportdinamikai modell segítségével” címmel tartott előadást az alapítvány tagjai számára. Többek között szó volt arról, hogy a családban megjelenő konfliktusok hogyan segíthetik a családtagok önismeretét és fejlődését. A résztvevők megvitatták, milyen kincsek rejlenek a családi konfliktusokban, továbbá hogyan alkalmazhatják azokat egymás jobb megértése érekében.
Már elérhetőek az őszi és téli Cursillo hétvégék időpontjai, amelyeket Tahiban és Budatétényben tartanak meg. A cursillo magyarul a kereszténységről szóló rövid tanfolyamot jelent. Segítségével a vallásosak, de a hittől, egyháztól távol lévők, a maguk módján istenhívők is mérlegelhetik, meggondolhatják és átélhetik, mi a keresztény megközelítés és válasz a ma kérdéseire. A rövid, intenzív, bentlakásos rendezvény csütörtök délután fél hattól vasárnap délután öt óráig tart. Jelentkezés és bővebb információ a cursillo.hu oldalon található.
A Dr. Batthyány Strattmann László Orvoskör Közhasznú Egyesület ösztöndíjpályázatot hirdet orvos-, illetve fogorvostanhallgatók részére. A pályázat beadási határideje október 20. A pályázattal kapcsolatos bővebb információ megtalálható a Dr. Batthyány Strattmann László Orvoskör Közhasznú Egyesület honlapján.
A Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás 32. Országos Találkozóját Szegeden rendezik meg az Újszegedi Városi Sportcsarnokban október 12-én. Az alkalom fő előadói Varga László püspök atya és Gájer László atya lesznek. Az idei találkozó vezérigéje: “Mivel hisztek, ujjonghattok a megdicsőültek kimondhatatlan örömével, mert eléritek hitetek célját: lelketek üdvösségét.” Jegyek már vásárolhatók a mozgalom honlapján és az esemény napján a helyszínen.
A magyarországi Antióchia közösség mintegy 330 aktív és korábbi tagja gyűlt össze szeptember 20-e és 22-e között Budapesten, a Szent Gellért Általános Iskolában egy jubileumi hétvégére. Az alkalmon Csépányi Gábor és Gájer László tartott elődást. Az Antióchia közösség jelenleg hat egyházmegyében működik tizenegy plébánián, de a hosszabb-rövidebb ideig működött, illetve a most alakuló közösségek száma összességében eléri a negyvenet.
„A modern keresztény nő útja” online női csoport indult október 3-án. Várják mindazok jelentkezését, akik szeretnék örömtelibb módon megélni hitedet és nőiességet, javítani imaéletüket és kapcsolódni keresztény nőkből álló közösséghez. Az érdeklődők az info@mannakozpont.hu és a 06-30 9228531-as telefonszámot kaphatnak további információt.
Helyi kisközösségek szervezésére buzdítja olvasóit az Ez az a nap! Magazin. Az virtuális térképen bárki bejelölheti a lakhelyét, és a közelében élő testvérekre találhat. A térképes applikáció ezzel lehetőséget ad a helyi közösségeket indítására és erősítésére azzal, hogy segít egymás megtalálására és a kapcsolatfelvételre. Részletek az Ez az a nap! Magazinban olvashatók.
Híreink végén, sport:
Már elérhető a KIDS kupa 2024/25-ös versenyinek tervei, valamint az idei tanév legnagyobb eseményéről, a Budapesten megrendezésre kerülő 75. FISEC világjátékokról szóló tájékoztató is, melynek 2013 után újra, immár 6. alkalommal Magyarország adhat otthont. A július 14-e és 20-a között megrendezésre kerülő Világjátékokon a 2008 és 2010 közötti születésű korosztály vehet részt és képviselheti hazáját és iskoláját. A szövetség várja továbbá önkéntesek jelentkezését a nyár legnagyobb katolikus világversenyére.
Adás: 2024.10.05.