Zakariás nevű pap és felesége Erzsébet igazak voltak az Isten előtt, szentül éltek, az Úr parancsai és rendelkezései szerint, de nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és már mindketten életük alkonya felé jártak. Amikor egyszer rá esett a sor, hogy illatáldozatot mutasson be, Zakariás bement az Úr templomának szentélyébe, miközben az egész nép kint várta, és közben imádkozott. Ekkor kellett megjelennie az Úr angyalának az illatáldozat oltárának jobb oldalán. Ez azonban nem ment egyszerűen, ugyanis Gábor angyal megpróbálta valahogyan elbliccelni ezt a küldetést, azzal, hogy ő már a Szodomát és Gomorát elpusztító angyalok között is a tűzvonalban volt, továbbá ő magyarázta meg Dániel prófétának látomásának és a hetven évről szóló próféciának értelmét, de hogyan magyarázza meg egy éltes öregúrnak, hogy meddő feleségének csakazértis fia születik. Ám az Úr csak kegyesen hátba veregette e szavakkal: „Ezt is meg fogod oldani, Gáborom!”