Mire mész a diplomáddal?

Szerző: | 2021. augusztus 10. | Hírek

A HEGY (Hittel az Egyetemen) nem más, mint egy gólyatábor, amely a szórakozásról, az ismerkedésről és a lelki gazdagodásról szól. Testi és lelki feltöltődést kínáló program az egyetemi élet küszöbén – keresztényeknek. Egyetemisták szervezik egyetemistáknak a 2008-as alapítás óta minden évben, és már ötször annyian jelentkeznek, mint az indulás évében. Idén Bodajkon.

A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom a HEGY keresztény gólyatábor keretében tartott szakmai napot 2021. augusztus 9-én. Dabóczi Kálmán, a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom elnöke közel másfél órás előadását kiscsoportos feldolgozás követte. A program végén 200 fő feletti hallgatóság és a tábor többi résztvevője közös agapén kötetlen formában beszélték meg az előadás témáját. A táborozók megvendégelését a Hazai Egyházi és Nemzetiségi Támogatások program tette lehetővé.

Trauttwein Éva cikke felhasználásával

A szerzőről

Hetvenkét Tanítvány Mozgalom célja olyan strukturált katolikus szakmai hálózat létrehozása, amely a társadalom számára láthatóvá teszi a keresztény értékeket, a különböző szervezeteknek teret ad az együttműködésre, üzeneteik szélesebb körben történő tolmácsolására.

Legfrisebb

Civil percek #117 (2024.03.09)

Civil percek #117 (2024.03.09)

Civil percek: a hit alapú civil szervezetek és lelkiségi mozgalmak hírei egy helyen forrásmegjelölésekkel.

Civil percek #116 (2024.03.02)

Civil percek #116 (2024.03.02)

Civil percek: a hit alapú civil szervezetek és lelkiségi mozgalmak hírei egy helyen forrásmegjelölésekkel.

Civil percek #115 (2024.02.24)

Civil percek #115 (2024.02.24)

Civil percek: a hit alapú civil szervezetek és lelkiségi mozgalmak hírei egy helyen forrásmegjelölésekkel.

Zarándok Akadémia 3 – ÚTON

Zarándok Akadémia 3 – ÚTON

A Zarándok Akadémia helyszíne a Pannonhalmi Apátság volt, ahol szakértők a zarándokturizmus jövőjét vitatták meg inspiráló környezetben.