tanitvanyok-logo2
0%
Állapotjelző bezárása

Nagyböjti napló 2.

Szerző: | 2023. március 08. | Elmélkedés

A Balatonpart még télies, a nádas úgyszólván élettelen. Legalábbis így látszik a vonat ablakából. Gyerekkoromban nagyon szerettem vonattal utazni, minden ízében élveztem a vonatozást. Amíg állt a vonat, csodálattal bámultam a mozdonyt, de még a kocsik forgózsámolyát is szinte szeretettel szemléltem. Gépészmérnök apámtól tudtam, hogy mi a forgózsámoly. Egyedül azt nem szerettem, hogy nem volt szabad kihajolni az ablakon. A nénik ribilliózását meg végképp nem, akik minduntalan fölhúzatták az ablakot, mert bántotta őket a huzat. Hát a mostani kocsik ablakát általában nem lehet se lehúzni, se föltolni. Legföljebb a légkondicionáló kever meg kavar, ha nincs épp elromolva.

Általában egyre kevesebb dologba van az embernek beleszólása. A telefon már messze túltesz rajtunk okosságban, az autóban meg úrvezető helyett a vezető lesz az úr. Ami természetesen gép. Ez a helyzet, gépek akarnak uralkodni rajtunk. Meg az Unió. Régebben kevesebb gép volt, s szerinetem a kommunistákat könnyebb volt kicselezni, mint most az Unió urait. Bár mintha igaza lenne a költőnek, aki így dalol, hogy aszongya: Édesapám, ezek ugyanazok!

Partrahúzott, hasukra fordított csónakok sorjáznak a parton, mint megannyi haltetem. Aztán a vonat elhúz a partközelből, házak következnek, nyaralók, köztük egyre több vadonatúj. Nem régi ház örökében, hanem kivágott fák, elfoglalt nádas helyén létesített telken. Többemeletesek, fehérek, hatalmas üvegablakosak és mindenekelőtt kockák. Fantáziátlanok, stílustalanok, tájidegek. Egyszóval rondák. Vajon a festő ecsetjére kívánkozó, környezetükkel harmóniában élő épületek is csúf idegenek voltak egykor?

Tavaly nyár óta nem jártam a strandunkon, titkos reménnyel a szívemben leszaladok. Nyílik-e ott is a kankalin, mint a kertünkben? Csalódottam látom, hogy a ronda, kocka, tájidegen, tavaly elkészült strandépületet nem vitte el az ördög, ott csúfkodik változatlanul, ahova rittyentették. Úgy bekukucskálnék egyszer, csak kíváncsiságból, annak a fejébe, aki ilyet megrendel, tervez, beruház és pénzt ad rá. A mi pénzünket.

Mondatott a régieknek, szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek, szeressétek ellenségeteket! – Jézus szavai a szombati evangéliumból. Nehéz dolog ez – hallottuk aztán a szentbeszédben. S való igaz: nehéz! Az ellenségre is kiterjedő szeretet kapcsán három konkrétumot említ Jézus urunk. Tegyetek jót velük. Imádkozzatok értük. Köszönjetek nekik. Ha az imádság betudható jótéteménynek kezd egész kezelhetővé lenni a dolog. Imádkozni is szoktam azért, aki homlokegyenest az ellenkezőjéért ügyködik, amiért én szent meggyőződéssel, minden erőmet latba vetve fáradozom. Köszönök is neki szépen, udvariasan. Mindazonáltal továbbra is minden erőmmel küzdök azért, amiben szent meggyőződéssel hiszek. Nekem ugyan szeretnem kell, de sajnos az ellenség többnyire csak ellenség marad…

Ami a háborút illeti, győztes egyedül a béke lehet. Nem Putyin, nem Zelenszkij, nem Amerika, sem a NÁTÓ, sem a Nyugat. Csak és kizárólag a béke. Feltételekkel és valamennyi fél részéről engedményekkel. A vitatott területeken pedig nemzetközi ellenőrzés mellett zajló népszavazással. Ha már nekünk nem adták meg a népszavazás lehetőségét Trianonkor.

Ilyentájt, március elején van a nemzetközi nőnap. Nemigen törődtünk ezzel ifjúkoromban, elkönyveltük, mint kommunista kampót, aztán kész. Anyák napját persze gondosan ünnepeltük, a lányok iránt meg mondhatni fokozott érdeklődést tanúsítottunk. Nőnappal mindazonáltal hagyjanak békén bennünket! Szerintem a nőnap ma éppúgy kommunista kampó, mint évtizedekkel ezelőtt. Mondják: a kommunista nem vész el, csak átalakul, s a tézis megvalósulásának vagyunk tanúi manapság. Ennek jele például, hogy gyermek- és ifjúkorom egyik kedvencét, Mark Twaint ki akarják iktatni az irodalmi kánonból. Mert azt írta a feketéről, hogy fekete. De hát mi a csudát írt volna, ha egyszer az. Aki nem fogja föl, hogy Mark Twain mekkora megértéssel, szeretettel van a hősei iránt olykor esendő, botladozó, adott esetben tévedő hősei iránt – na jó, a rablógyilkos iránt kevésbé – az nem komplett. Vagy kommunista.

Mark Twain Ádám és Éva naplója című művében Ádám eleinte gyanakvással tekint az Új Teremtményre, akit new creature-nek nevez. Gyanakvó, egyszersmind férfiasan nagyvonalú. Elfogadja ugyanis, hogy az Új Teremtmény, nem it, azaz valami semlegesnemű az, hanem she, azaz nő! Elfogadja azzal a feltétellel, hogy az új teremtmény, a nő, ne beszéljen. Sokkal később aztán, amikor Éva már nem él, ezt írja naplójába Ádám: ahol Ő volt, ott volt a Paradicsom.

Hát, ennyit a kommunistákról, Mark Twain-ről és a nemzetközi nőnapról.

A szerzőről

Legfrisebb

Civil percek #101. (2023.11.18.)

Civil percek #101. (2023.11.18.)

Kaposvár adott otthont a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a Kereszténydemokrata Néppárt közös rendezvényének, amely a „Teremtett világ és az emberi élet tisztelete” címmel zajlott a püspöki székházban november 9-én. Az eseményen Juhász Hajnalka országgyűlési...

KLEBELSBERG KUNO NAPOK 2023’

KLEBELSBERG KUNO NAPOK 2023’

2023. november 18 - 19 A Klebelsberg Kuno Emléktársaság alapításának 23. évében, Pesthidegkút egykori lakója, a néhai vallás- és közoktatásügyi miniszter emlékére, - aki 1875. november 13-án született és akinek kastélyát 2016/17 években újította fel az állam –...

Ünnepre készül a lelkünk is – Gospel Karácsony 2023.

Ünnepre készül a lelkünk is – Gospel Karácsony 2023.

2023 december 8-án Szegedre, 11-én Veszprémbe érkezik a Virginia State Gospel Chorale, Amerika egyik legnépszerűbb gospelkórusa. A 25 fős csapatot zenekar kíséri élőben, valamint csatlakozik hozzájuk David Bratton világhírű szólista is, aki több mint 52 héten át...

Hétvégén kezdődik a XVII. Ars Sacra Fesztivál!

Hétvégén kezdődik a XVII. Ars Sacra Fesztivál!

Idei mottónk: „Keresd a békét!” (Zsolt 34,15)

Immáron tizenhetedik alkalommal a patinás őszi fesztivál újabb ízelítőt nyújt kultúránk szakrális kincseiből. Klasszikus és jazz koncertek, kiállítások, színházi és irodalmi estek, séták, filmvetítések, gyerekprogramok, nyitott templomok színesítik a fesztivál kilenc napját 88 településen, határon innen és túl.
Nagy művészeink mellett több fiatal tehetség előadásával kereshetjük a békét önmagunkkal, embertársainkkal és a teremtett világgal!

Kiemelt partnerünk Miskolc városa, akik 46 programmal csatlakoztak a fesztiválhoz, Bakonybél, akik Szent Gellért bakonybéli remeteségbe érkezésének 1000. évfordulóját ünneplik, valamint Nagyszeben, akik először szerepelnek a fesztiválon, három nyelven megszólítva az ott élő többnyelvű lakosságot.
A fesztivál több, mint 400 programja ingyenesen várja látogatóit
szeptember 16-24 között!
Részletes program: www.ars-sacra.hu

Mi a teremtésvédelem?

Mi a teremtésvédelem?

Teremtésvédelemről akkor beszélhetünk, ha nem elsősorban azért óvjuk és gyógyítjuk a természetet mert ezzel magunkat védjük: ezt a józan paraszti eszünkkel is így kellene tennünk. A teremtésvédelem nem egyszerűen okosság – több annál! Nem is elsősorban azért óvjuk és...

Civil percek #102 (2023.11.25.)

Civil percek #102 (2023.11.25.)

Vízió hétvégét szervez a Szent András Evangelizációs Iskola november 24-e és 26-a között az A! Generáció ifjúsági képzés résztvevőinek. A hétvége célja, hogy segítséget nyújt kialakítani a fiataloknak személyes víziójukat saját életükről és szolgálatukról. A program...