A két héttel ezelőtti vasárnapi evangélium kapcsán a törvény-megtartó, pontosabban a törvény megtartásával megelégedő vallásosságról szólt a prédikáció. Tóra-vallásosságként beszél erről a vallástudomány, legalábbis így hallottam néhai főszerkesztőmtől, Tarjányi Zoltántól, a morálteológia professzorától. Izrael fiai közül sokan úgy vélték, ha megtartják a törvényt, annak legrigorózusabb szabályait is, akkor minden rendben, egyenes út vezet az üdvösséghez. Jézus több esetben megfeddi őket ezért, a gazdag ifjúnak például kifejezetten tudtára adja; nem elég a törvény betű szerinti megtartása, több, sokkal több kell annál. Máshol így figyelmeztet: nem az ember van a szombatért, hanem a szombat az emberért. A vallások többnyire beérik a törvénnyel. Jellegzetesen tóra-típusú az iszlám, ha elvégzel bizonyos gyakorlatokat, elmondasz előírt szövegeket, elmész bizonyos időben bizonyos helyre, s mintegy ráadásként elbánsz a keresztényekkel, nyitva áll előtted a hetedik menyország.
Nem így Jézusnál, ő napról napra többet kér tőled, azt akarja, hogy növekedj. Legfőképpen azt akarja, hogy ő legyen számodra az első. Ennek megvalósítására ösztökél Szent Benedek regulája, mondván, hogy Krisztus szeretetének elébe semmit ne tegyetek. Ide gyökerezik a jezsuiták magis-a; légy egyre nagyobb hitben szeretetben, alázatban. S merem kijelenteni, hogy erről szól többek közt a Lokomotív Gt. Mindig magasabbra című dala. Családi életünkben, szerelmünkben, barátságunkban, szakmai munkánkban is egyre tökéletesebbre, egyre jobbra kell törekednünk – erről beszéltem az előző félév egyik utolsó óráján az egyetemen. Illusztrációként lejátszottam egy videót az LGT idézett dalával. Kérdeztem az ifjakat, felismerik-e a muzsikusokat. Kiderült, nem tudják, ki Presser Gábor. Hát, igen… Változnak az idők, változnak a rockzenészek. Hogy a mai húszévesek akarnak-e majd mindig magasabbra jutni – erényben, igényességben, alázatban –, e pillanatban legföljebb remény tárgya lehet.
Fiatalkora óta ismerem ezt az asszonyt, látásból legalábbis. Úgy hírlett, hogy manöken, s valóban az volt. Fogalmam sincs, hogy ez mivel jár, őt mindenesetre sose láttam se divatlapban, se óriásplakáton, se a tévében. Igaz, hogy nem olvasok divatlapot, tévét se nagyon nézek, mindenesetre tény, hogy leginkább a templomban láttam ezt az asszonyt, a misén. Ahogy múlt vasárnap is. Nem emlékszem, milyen volt a haja régeben, most szinte egészen ősz. Bottal jár, mondják, hogy kínlódott a csípőjével, s nem lett sokkal jobb a műtét után sem. Ősz hajjal, nehéz járással együtt valahogy tartása van ennek az asszonynak. Kicsit rajta felejtem a szemem, ahogy föláll, veszi a botját, s indul az áldozáshoz. Ha nekem is a nyelvemen lesz az Úr, aztán átjár engem egész a szívemig, megkérem, segítsen. Jó, ha az embernek van méltósága, van tartása. Jó, ha érdemes valakin egy pillanatra rajta felejteni a szemünket. Valamiért, ami felülmúl botot, nehéz járást, ősz hajat, mindent.
Hallottam egy papot, aki az életről beszélt. Nagy kincs ez manapság, meg kell becsülni. Bátran szólt, izgalmasan, igazul. Régi gondolatom, hogy Jézus urunk igazában nem hittanórákat tartott, hanem élettant. Mi az egészséges, testben, lélekben egészséges élet receptje. A hittant, vagyis hát a hitük tanítását, azaz a törvényt ismerték jól Jézus hallgatói. Ismerték az úgynevezett egyszerű halászok is, a farizeusok meg egyenesen törvénytudók voltak. Ahhoz kellett nekik segítség, hogy a törvény ne csupán előírások halmaza, hanem a boldog, gyümölcsöző élet forrása legyen számukra. Így beszélt ez a pap is. Hogyan élj, mit tegyél, ha férfi vagy, mit, ha asszony. Mi a tennivalód az egészséges házasságért, hogyan légy férfi, ha férfi vagy, s miként légy nő nőként. Például, ha férfi akarsz lenni, kezdd a nővel, pont fordított sorrendben, mint ahogy én az iménti mondatban tettem. Leginkább pedig ilyen papokat hallgass – teszem hozzá én –, ilyenekért imádkozz. Akik inkább az életről szólnak, mintsem saját magukról. Ha ez elterjed, beadhatják lemondásukat a szipológusok, coachok, trénerek, influencerek, meg effélék. Mert az Evangéliumban minden, de minden benne van, ami szükséges az ember életéhez.
Olvastam, hogy féllábon-állással ellenőrizheted, hogy rendben vagy-e úgy általában. Ha sikerül egy darabig, akkor jó, ha szinte azonnal le kell tenned a fölemelt lábadat, akkor valami bajod van. Vagy öreg vagy. Vagy akármi. Próbálgatom a földalatti állomáson a féllábon-állást. Egész tűrhetően megy. Fölemelem az egyik lábam, tízet rugózom a másikon. Aztán cserélek. A minap már húszat-húszat rugóztam, amikor egy jólöltözött, csinos középkorú hölgy megszólított, hogy mit csinálok. Mondtam, hogy gólya szeretnék lenni és minden percet kihasználok a gyakorláshoz. Kicsit nagyobbra nyílt a szeme, épp csak egy picit. Nézett rám, mintha kételkedett volna a szavaimban. Nem próbáltam meggyőzni, nem rugóztam, csak álltam az egyik lábamon, s így féllábon állva oldalt fordultam, hogy lássa a hátamat. Ahogy meglátta lapockáim táján a szárnykezdeményeket, megnyugodott. Kedvesen mosolyogva megfordult, s a kijárat felé indult a peronon. Egy pillanatra még visszafordult, rám nézett, majd eltűnt a mozgólépcső felé. Én meg fölszálltam a hirtelen berobogó szerelvényre. A száguldó metrókocsiban is féllábon álltam, nem is kellett kapaszkodnom.
Ha egyszer a felszínre jutok innen, akkor végképp fölszállok. Fölrepülök, föl a magasba. Kíváncsi vagyok, akkor is megszólít-e majd az az asszony.
Címlapkép: Single Fin Photo/Stocksy United
