tanitvanyok-logo2
0%
Állapotjelző bezárása

Idén is keressük a jó embereket

Szerző: | 2023. március 27. | Hírek

Találjuk meg együtt a Kopp-Skrabski-díj ezévi nyerteseit!

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom 2023-ban is meghirdeti a Kopp-Skrabski-díj elnyerését célzó pályázatát, amelyet egy-egy, életútján vagy hivatásán keresztül példát mutató személy illetve házaspár kaphat. A Mozgalom a Kopp-Skrabski-díjjal olyan emberek tevékenységét ismeri el, akik hiteles és a szó legszorosabb értelmében jó emberek: olyanok, akik a másik boldogulásáért, testi-lelki egészségéért, közösségekért dolgoznak az élet legkülönbözőbb területein. 

Ez a díj a jó emberek Oscar-díja – vallja Skrabski Fruzsina, a Mozgalom vezetője. Ők olyan emberek, akik hivatásukat a másiknak szentelik, tudásuk legjavát adva a családoknak, a kisebb és nagyobb közösségeknek. A díjat egyéni és házaspár kategóriában is kiosztjuk, illetve harmadik éve már a tudományos kategória is létezik, ez utóbbira egyetemek jelölhetnek junior és senior kutatókat. A versengés végén a zsűri díjai mellett a közönségszavazás nyertesei is díjat kapnak.

Az előző években találtunk orvos házaspárt, családsegítő alapítvány vezetőjét, az anyaság ezer arcát bemutató költő-grafikust, pedagógust, párkapcsolati trénereket, akikre mind illik a szó: jó emberek, akik életük példáján keresztül segítenek hozzá minket, hogy mi is jobb emberek lehessünk.

Várjuk a jelöléseket az egyéni és házaspár kategóriákra ÁPRILIS 20-IG! Tegye meg tétjeit Ön is: https://www.haromkiralyfi.hu/kopp-skrabski-dij

2022-ben a Kopp-Skrabski-díj nyertese egyéni kategóriában Dr. Nagy Natália kárpátaljai egyetemi oktató; közönségdíjas Steinbach Éva mentálhigiénés szakember voltak. A díj nyertesei házaspár kategóriában Dr. Kapitány Ágnes  és Dr. Kapitány Gábor szociológusok, az MTA doktorai. Közönségdíjasok Dr. Mező Ferenc pszichológus és Dr. Mező Katalin gyógypedagógus. 2021-ben egyéni kategóriában Pál Ferenc katolikus pap és mentálhigiénés szakember, a házaspároknak járó díjat pedig Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter színész kapták a díjat. Közönségdíjas egyéni kategóriában Sipos József kárpátaljai református lelkész volt, a házaspároknak járó közönségdíjat Kiss Verus és Csáki Gergő, a Császárvonal alapítói kapták. 

A szerzőről

Legfrisebb

Civil percek #101. (2023.11.18.)

Civil percek #101. (2023.11.18.)

Kaposvár adott otthont a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a Kereszténydemokrata Néppárt közös rendezvényének, amely a „Teremtett világ és az emberi élet tisztelete” címmel zajlott a püspöki székházban november 9-én. Az eseményen Juhász Hajnalka országgyűlési...

KLEBELSBERG KUNO NAPOK 2023’

KLEBELSBERG KUNO NAPOK 2023’

2023. november 18 - 19 A Klebelsberg Kuno Emléktársaság alapításának 23. évében, Pesthidegkút egykori lakója, a néhai vallás- és közoktatásügyi miniszter emlékére, - aki 1875. november 13-án született és akinek kastélyát 2016/17 években újította fel az állam –...

Ünnepre készül a lelkünk is – Gospel Karácsony 2023.

Ünnepre készül a lelkünk is – Gospel Karácsony 2023.

2023 december 8-án Szegedre, 11-én Veszprémbe érkezik a Virginia State Gospel Chorale, Amerika egyik legnépszerűbb gospelkórusa. A 25 fős csapatot zenekar kíséri élőben, valamint csatlakozik hozzájuk David Bratton világhírű szólista is, aki több mint 52 héten át...

Hétvégén kezdődik a XVII. Ars Sacra Fesztivál!

Hétvégén kezdődik a XVII. Ars Sacra Fesztivál!

Idei mottónk: „Keresd a békét!” (Zsolt 34,15)

Immáron tizenhetedik alkalommal a patinás őszi fesztivál újabb ízelítőt nyújt kultúránk szakrális kincseiből. Klasszikus és jazz koncertek, kiállítások, színházi és irodalmi estek, séták, filmvetítések, gyerekprogramok, nyitott templomok színesítik a fesztivál kilenc napját 88 településen, határon innen és túl.
Nagy művészeink mellett több fiatal tehetség előadásával kereshetjük a békét önmagunkkal, embertársainkkal és a teremtett világgal!

Kiemelt partnerünk Miskolc városa, akik 46 programmal csatlakoztak a fesztiválhoz, Bakonybél, akik Szent Gellért bakonybéli remeteségbe érkezésének 1000. évfordulóját ünneplik, valamint Nagyszeben, akik először szerepelnek a fesztiválon, három nyelven megszólítva az ott élő többnyelvű lakosságot.
A fesztivál több, mint 400 programja ingyenesen várja látogatóit
szeptember 16-24 között!
Részletes program: www.ars-sacra.hu

Mi a teremtésvédelem?

Mi a teremtésvédelem?

Teremtésvédelemről akkor beszélhetünk, ha nem elsősorban azért óvjuk és gyógyítjuk a természetet mert ezzel magunkat védjük: ezt a józan paraszti eszünkkel is így kellene tennünk. A teremtésvédelem nem egyszerűen okosság – több annál! Nem is elsősorban azért óvjuk és...

Civil percek #102 (2023.11.25.)

Civil percek #102 (2023.11.25.)

Vízió hétvégét szervez a Szent András Evangelizációs Iskola november 24-e és 26-a között az A! Generáció ifjúsági képzés résztvevőinek. A hétvége célja, hogy segítséget nyújt kialakítani a fiataloknak személyes víziójukat saját életükről és szolgálatukról. A program...