Fiataloktól fiataloknak a fenntarthatóságról

Szerző: | 2022. november 11. | Hírek

Fiataloktól fiataloknak a fenntarthatóságról, címmel október 28-án rendezték meg a Boldogság közgazdaságtana II. konferenciát a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán a KETEG és Hetvenkét Tanítvány Mozgalom szervezésében.

Az előadások túlnyomó többségében fiatal előadók beszéltek a fenntarthatóságról egy-egy aspektusból a szenior előadók tapasztalataikat adják át az elsősorban fiatalokból álló hallgatóságnak. A szervezők szándéka az volt, hogy reményt adjanak a fiataloknak a mai helyzetben, bemutatva utakat, projekteket, szemléletet, amely létre tudná hozni a fenntartható világ egyensúlyát.

A konferencia kiemelt előadója Áder János, köztársasági elnök volt, aki mintegy védnökéül szolgált a fiatalokról szóló konferenciának. Előadásában a Föld állapotát mutatta be, kiemelten a víz, levegő, klíma témáját, s utakat mutatott be a fenntartható élet felé. Másik kiemelt, szenior előadónk Charles Wookey, az Oxfordi Egyetem professzora és egyben a Blueprint of Better Business mozgalom alapítója volt. Wookey példákat mutatott be arra nézve, hogy nagy, globális vállalti szereplők hogyan tudják alkalmazni a Blueprint mozgalom elveit, tudnak figyelemmel lenni a fenntarthatóságra. Szép példája volt a fiatal és idős generációk együttműködésének Kocsis Krisztina előadása a Blueprint mozgalomról, aki a BCE mesterszakosaként szakdolgozatát a Blueprint mozgalomról írta, így Wookey előadását Krisztina előadása vezette be. Kocsis, Wookey és Áder János előadásai után a fiatalok előadásai következtek, Babics Máté (PPKE) a klímajogról, Tóth Eszter (Debreceni Egyetem) a Fair Trade-ről, Póka Patrik (EKKE) a Tiszató fenntartható turizmusáról beszélt.

Az ebédszünet után Zlinszky János – a Laudato Si alapján – az eddig elért és elérendő fenntarthatósági célokat ismertette. A konferenciát három fiatal előadó előadása zárta: Kocsev Bence a növekedés problémáit feszegette a szociális piacgazdaság elveinek alapján, Varga Péter matematikus fiatal pályakezdő a mesterséges intelligencia alapjait és energetikai összefüggéseit mutatta be, s végül, a témák színesítéséül ifj. Heimann Zoltán beszélt a borászat és fenntarthatóság lehetségességéről, saját vállalkozói példája alapján.

A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap és a Habsburg Alapítvány támogatta.

A szerzőről

A KETEG (Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban) egy alternatív gazdasági képzési program és misszió, amely az Egyház társadalmi tanításán ill. Arisztotelészig visszavezethető gazdasági alapokon nyugszik. A képzésnek egyrészt a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, másrészt a Budapesti Corvinus Egyetem ad otthont. A Sapientián egy négy féléves, posztgraduális, esti szakképzés folyik, a Corvinuson egy szemeszter hosszú, választható tantárgyak formájában tanulják a KETEG tárgyait a hallgatók. A Corvinuson a képzés neve: “Emberközpontú gazdaság”, mivel a képzés logikája szerint a gazdaság alapja és célja az ember. A képzés a Sapientia és a Corvinus által közösen kiadott oklevelet ad.

Legfrisebb

Tertia Pars magyarul

Tertia Pars magyarul

Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae - Tertia Pars magyarul előrendelhető - Támogasd a kiadását Aquinói Szent Tamás monumentális teológiai műve, a Summa Theologiae bizonyára sokak számára ismerős. Kevesen tudják azonban, hogy a négy kötetből álló műnek eddig csupán...

Bibliaóra 1: Teremtés könyve 1,1-2.– Kezdetben az ég és a föld

Bibliaóra 1: Teremtés könyve 1,1-2.– Kezdetben az ég és a föld

Gárdonyi Géza: Írás a Bibliába Ez a könyv a könyvek könyve,Szegény ember drágagyöngye.Égi harmat lankadtaknak,Világosság földi vaknak.Bölcsességnek arany útja:Boldog, aki rátalál!Szomjas lelkek forrás-kútja,Hol pohárral Krisztus áll. Ez a könyv az örök...

Karácsonyi sztereotípiák

Karácsonyi sztereotípiák

Karácsonykor évről évre visszatérő témákkal találkozunk az újságok cikkeiben és az üdvözlő levelekben egyaránt. Keresztény körökben ilyen sláger-téma háborogni az ünnepnek a nagy bevásárlásokkal való összekapcsolódása miatt. Profánabb újságcikkek visszatérő témája:...

Legyen friss az országos miserend.hu!

Legyen friss az országos miserend.hu!

Ha kerestél valaha a közeledben szentmisét, akkor biztosan találkoztál már a miserend.hu-val, és azzal hogy az adatok gyakran tévesek és elavultak. Itt az idő ezen változtatni! A miserend.hu-n több mint 5000 katolikus templom, kápolna, és más misézőhely adatai vannak...