tanitvanyok-logo2
0%
Állapotjelző bezárása

Elindítottuk sétáinkat!

Szerző: | 2023. május 31. | Hírek

Alapítványunk 16 éve szervezi az Ars Sacra Fesztivált, melynek során 1 héten keresztül, kicsik és nagyok értékes művészeti programokon vehetnek részt. A programok díjmentesek, de ahhoz, hogy ez így is maradhasson, évközben egy izgalmas támogatási lehetőséget kínálunk!

Sok tervezgetés, ötletelés előzte meg a 2022. évi kezdetet. Ennek az első lépése volt a támogatói séták elindítása ősszel, majd 2023. májusában elkezdtük szervezni saját sétáinkat, melyek művészeti missziónkhoz közel álló tematikák mentén mutatják be Budapest egy-egy szegletét.

Terveink szerint ősszel tovább bővítjük repertoárunkat, hogy több korosztálynak és különböző témák iránt érdeklődőknek is tudjunk tartalmas feltöltődési lehetőséget nyújtani.

Első sétánk: Egy szigetnyi középkor a Dunán

A séta során a résztvevőkkel bebarangoljuk a még látható középkori romokat, megismerkedhetnek az épületek és lakóik történetével és a legfrissebb régészeti kutatások eredményeivel is.

Ebben az időben virágzó szerzetesi élet volt a szigeten, amely IV. Béla király lánya számára alapított kolostoráról és szentéletű lakójáról volt híres. A domonkos kolostor mellett több más egyházi intézmény is állt a területen, így az első szigeti kolostor, a Szent Mihályról nevezett premontrei rendház és templom, valamint a ferences rend Szent Kláráról nevezett kolostora. Az esztergomi érsek vára a sziget északi, a johannita lovagok vára pedig a sziget déli csúcsán helyezkedett el. 

A sétát vezeti: Takács Ágoston régész, muzeológus.

Regisztráció és részletek itt.

Séták előkészületben….

  • Mindszenty bíboros nyomában
  • Családi séták gyerekeknek
  • Budapest szerzetesek szemével

Legfrisebb

Civil percek #101. (2023.11.18.)

Civil percek #101. (2023.11.18.)

Kaposvár adott otthont a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a Kereszténydemokrata Néppárt közös rendezvényének, amely a „Teremtett világ és az emberi élet tisztelete” címmel zajlott a püspöki székházban november 9-én. Az eseményen Juhász Hajnalka országgyűlési...

KLEBELSBERG KUNO NAPOK 2023’

KLEBELSBERG KUNO NAPOK 2023’

2023. november 18 - 19 A Klebelsberg Kuno Emléktársaság alapításának 23. évében, Pesthidegkút egykori lakója, a néhai vallás- és közoktatásügyi miniszter emlékére, - aki 1875. november 13-án született és akinek kastélyát 2016/17 években újította fel az állam –...

Ünnepre készül a lelkünk is – Gospel Karácsony 2023.

Ünnepre készül a lelkünk is – Gospel Karácsony 2023.

2023 december 8-án Szegedre, 11-én Veszprémbe érkezik a Virginia State Gospel Chorale, Amerika egyik legnépszerűbb gospelkórusa. A 25 fős csapatot zenekar kíséri élőben, valamint csatlakozik hozzájuk David Bratton világhírű szólista is, aki több mint 52 héten át...

Hétvégén kezdődik a XVII. Ars Sacra Fesztivál!

Hétvégén kezdődik a XVII. Ars Sacra Fesztivál!

Idei mottónk: „Keresd a békét!” (Zsolt 34,15)

Immáron tizenhetedik alkalommal a patinás őszi fesztivál újabb ízelítőt nyújt kultúránk szakrális kincseiből. Klasszikus és jazz koncertek, kiállítások, színházi és irodalmi estek, séták, filmvetítések, gyerekprogramok, nyitott templomok színesítik a fesztivál kilenc napját 88 településen, határon innen és túl.
Nagy művészeink mellett több fiatal tehetség előadásával kereshetjük a békét önmagunkkal, embertársainkkal és a teremtett világgal!

Kiemelt partnerünk Miskolc városa, akik 46 programmal csatlakoztak a fesztiválhoz, Bakonybél, akik Szent Gellért bakonybéli remeteségbe érkezésének 1000. évfordulóját ünneplik, valamint Nagyszeben, akik először szerepelnek a fesztiválon, három nyelven megszólítva az ott élő többnyelvű lakosságot.
A fesztivál több, mint 400 programja ingyenesen várja látogatóit
szeptember 16-24 között!
Részletes program: www.ars-sacra.hu

Mi a teremtésvédelem?

Mi a teremtésvédelem?

Teremtésvédelemről akkor beszélhetünk, ha nem elsősorban azért óvjuk és gyógyítjuk a természetet mert ezzel magunkat védjük: ezt a józan paraszti eszünkkel is így kellene tennünk. A teremtésvédelem nem egyszerűen okosság – több annál! Nem is elsősorban azért óvjuk és...

Civil percek #102 (2023.11.25.)

Civil percek #102 (2023.11.25.)

Vízió hétvégét szervez a Szent András Evangelizációs Iskola november 24-e és 26-a között az A! Generáció ifjúsági képzés résztvevőinek. A hétvége célja, hogy segítséget nyújt kialakítani a fiataloknak személyes víziójukat saját életükről és szolgálatukról. A program...