tanitvanyok-logo2
0%
Állapotjelző bezárása

Civil percek #101. (2023.11.18.)

Szerző: | 2023. november 16. | Hírek

Kaposvár adott otthont a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a Kereszténydemokrata Néppárt közös rendezvényének, amely a „Teremtett világ és az emberi élet tisztelete” címmel zajlott a püspöki székházban november 9-én. Az eseményen Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő, a KDNP alelnöke, Keresztes Ilona újságíró, az Együtt az Életért Egyesület alelnöke, valamint Makláry Ákos görögkatolikus pap, a KÉSZ elnöke keresztény szemszögből vitatták meg az aktuális közéleti kérdéseket, különös tekintettel a teremtett világgal és az emberi élettel kapcsolatos kérdéseket.

Forrás

A Dr. Batthyány-Strattmann László Orvoskör Közhasznú Egyesület november 17-én, pénteken délután 5 órakor tartotta összejövetelét a Szent Imre Házban. A Batthyány himnusz és ima után Dr. Zámolyi Károly a Szent Korona-tanról, valamint Dr. Kárász Nóra „Én utam, én Istenem” címmel tartott előadást. Az egyesület híreit követően ima zárta az eseményt.

Forrás

A napokban készült el a márciusiban megrendezett „Párban az önismeret útján” elnevezésű program videóösszefoglalója. A KétIgen Alapítvány programja mindazoknak szól, akik szeretnék jobban megismerik önmagukat, és szeretnének jobban rálátni saját páros működésükre vagy megerősödni egy életszakaszváltás előtt. Az alkalmak során a párok jobban megismerik önmagukat a párkapcsolatuk tükrében és részletgazdag képet kapnak kapcsolatuk erőforrásairól, különleges képességeiről – ezáltal elősegítve a kiegyensúlyozottabb és harmonikusabb párkapcsolatok létrejöttét.

Forrás

December 15-ig lehet csatlakozni a Mécses Szeretetszolgálat akciójához, amiben karácsonyi csomagokkal kívánják örömtelivé tenni a börtönben élők karácsonyát. A csomagokhoz pénzadományt, jókívánságot, verset, imát, bátorító szavakat várnak, amit anonim módon juttat el a szeretetszolgálat a fogvatartottaknak. Üzeneteket postán a 1325 Budapest, Postafiók 391-es címre vagy emailben a mecsesbp@gmail.com e-mailre várják.

Forrás: Mécses Szeretetszolgálat

A Dr. Batthyány-Strattmann László Orvoskör Közhasznú Egyesület meghirdeti a „Boldog László Ösztöndíj Pályázatot”, amely célja a szellemi és lelki örökség megőrzése és a betegek iránti gondoskodás és segítségnyújtás előmozdítása. A pályázat azoknak az államilag elismert magyar egészségügyi felsőoktatási intézmények teljes nappali egységes osztatlan képzésben részt vevő orvostanhallgatóknak szól, akik legalább háromszor vettek részt az egyesület által szervezett programokon és legalább egy beszámolót tartottak. A pályázat beadási határideje november 30., és a nyerteseket december 20-ig értesítik. A pályázathoz szükséges dokumentumok közé tartozik az aktív hallgatói jogviszony valamint a tanulmányi eredmény igazolása, ajánlások és motivációs levél. A pályázat benyújtásának módjáról és részletekről az egyesület facebook oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.

Forrás

November 18-án délután 4 órakor tartja szokásos, a motoros szezont lezáró, és az egész évért hálát adó istentiszteletét a Magyar Keresztény Motorosok Közössége a 18. kerületi, Cziffra György utca 132. szám alatt található baptista gyülekezeti teremben.

Forrás

Az egyházi iskolák elhunyt tanáraiért és diákjaiért mondanak szentmisét november 18-én délután 4 órakor a Margit körúti Ferences Plébániatemplomban. A requiem házigazdája, Lukovits Milán atya, a Mária Rádió műsorigazgatója.

Forrás

Gyermekek és fiatalok imája lesz a békéért a Budapesti Szent István Bazilikában november 18-án, szombaton este 7 órától. Az imát Mohos Gábor püspök atya vezeti. Az ima végén egyenként püspöki áldást ad minden jelen lévő gyermeknek és fiatalnak, testi és lelki gyógyulásukért imádkozva.

Forrás: Emmanuel Közösség

November 20-án hétfőn este Ádám Miklós atya lesz a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom Mérnökkörének vendége este 6-tól a HÁLÓ Közösségi és Kulturális Központban. Az Esztergomi Hittudományi Főiskola fiatal oktatója a szentírásról tart előadást az érdeklődőknek. Az esemény nyitott, szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Forrás

A szerzőről

Hetvenkét Tanítvány Mozgalom célja olyan strukturált katolikus szakmai hálózat létrehozása, amely a társadalom számára láthatóvá teszi a keresztény értékeket, a különböző szervezeteknek teret ad az együttműködésre, üzeneteik szélesebb körben történő tolmácsolására.

Legfrisebb

KLEBELSBERG KUNO NAPOK 2023’

KLEBELSBERG KUNO NAPOK 2023’

2023. november 18 - 19 A Klebelsberg Kuno Emléktársaság alapításának 23. évében, Pesthidegkút egykori lakója, a néhai vallás- és közoktatásügyi miniszter emlékére, - aki 1875. november 13-án született és akinek kastélyát 2016/17 években újította fel az állam –...

Ünnepre készül a lelkünk is – Gospel Karácsony 2023.

Ünnepre készül a lelkünk is – Gospel Karácsony 2023.

2023 december 8-án Szegedre, 11-én Veszprémbe érkezik a Virginia State Gospel Chorale, Amerika egyik legnépszerűbb gospelkórusa. A 25 fős csapatot zenekar kíséri élőben, valamint csatlakozik hozzájuk David Bratton világhírű szólista is, aki több mint 52 héten át...

Hétvégén kezdődik a XVII. Ars Sacra Fesztivál!

Hétvégén kezdődik a XVII. Ars Sacra Fesztivál!

Idei mottónk: „Keresd a békét!” (Zsolt 34,15)

Immáron tizenhetedik alkalommal a patinás őszi fesztivál újabb ízelítőt nyújt kultúránk szakrális kincseiből. Klasszikus és jazz koncertek, kiállítások, színházi és irodalmi estek, séták, filmvetítések, gyerekprogramok, nyitott templomok színesítik a fesztivál kilenc napját 88 településen, határon innen és túl.
Nagy művészeink mellett több fiatal tehetség előadásával kereshetjük a békét önmagunkkal, embertársainkkal és a teremtett világgal!

Kiemelt partnerünk Miskolc városa, akik 46 programmal csatlakoztak a fesztiválhoz, Bakonybél, akik Szent Gellért bakonybéli remeteségbe érkezésének 1000. évfordulóját ünneplik, valamint Nagyszeben, akik először szerepelnek a fesztiválon, három nyelven megszólítva az ott élő többnyelvű lakosságot.
A fesztivál több, mint 400 programja ingyenesen várja látogatóit
szeptember 16-24 között!
Részletes program: www.ars-sacra.hu

Mi a teremtésvédelem?

Mi a teremtésvédelem?

Teremtésvédelemről akkor beszélhetünk, ha nem elsősorban azért óvjuk és gyógyítjuk a természetet mert ezzel magunkat védjük: ezt a józan paraszti eszünkkel is így kellene tennünk. A teremtésvédelem nem egyszerűen okosság – több annál! Nem is elsősorban azért óvjuk és...

Civil percek #102 (2023.11.25.)

Civil percek #102 (2023.11.25.)

Vízió hétvégét szervez a Szent András Evangelizációs Iskola november 24-e és 26-a között az A! Generáció ifjúsági képzés résztvevőinek. A hétvége célja, hogy segítséget nyújt kialakítani a fiataloknak személyes víziójukat saját életükről és szolgálatukról. A program...