Imádság a pharrajimos és a kislétai gyilkosság évfordulóján

Szerző: | 2026. július 29. | Hírek

Találjanak bennetek a cigányok olyan testvérekre, akik azzal a szeretettel szeretik őket, amellyel Krisztus szerette a leginkább kitaszítottakat.

Ferenc pápa

2009. augusztus 2-ról 3-ra virradóra kislétai házában, álmában agyonlőtték Balogh Máriát, és súlyosan megsebesítették tizenhárom éves lányát. A bűncselekmény egy hat életet kioltó és tucatnyi sérültet követelő gyilkosságsorozat utolsó epizódja volt. Az áldozatok valamennyien cigányok voltak. 1944-ben ugyanezen az éjszakán az auschwitz-birkenaui haláltáborban a nácik meggyilkolták az addig életben maradt több mint háromezer romát és szintit.

A zsidó-keresztény imaórát vezeti és szentbeszédet mond: Székely János szombathelyi püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke

Imádsággal szolgál: Fabiny Tamás ny. evangélikus lelkész, Gonda László református lelkész, Frank Hegedüs anglikán lelkész, Radvánszky Péter rabbi és mások

Ávilai Nagy Szent Teréz-templom 1061 Budapest, Nagymező u. 4.

2026. augusztus 2., vasárnap, 18.00 óra

Fotó: Európai fiatalok egy erőszakmentes világért, Krakkó-Auschwitz, 2019.

A szerzőről

A Tanítványok.hu oldal a hit alapú civil szervezetek, lelkiségi mozgalmak és közösség híroldala; az Egyház társadalmi tanításával kapcsolatos cikkek gyűjtőhelye és publikációs felület keresztény lelkületű írások alkotóinak.

Legfrisebb

Szamos Márton Ádám: Tanítvány

Szamos Márton Ádám: Tanítvány

Guggolj le, amennyire tudsz!Hosszú, nehéz, de szép az út,Amíg jutalmul ide jutsz.Igen, ékes kincsed ez, tudd! Most hajtsd föléd a fedelet.Ne bánd, ha szűkös a doboz.Ez a tér itt a tied lett.Egy kicsit még tovább változz! Majd ott fognak megrugdosniVagy talán össze is...

Aki a rosszat jóval győzte le

Aki a rosszat jóval győzte le

Boldog Floribert Bwana Chui a kongói-ruandai határon, Goma városában teljesített szolgálatot mint élelmiszerbiztonsági ellenőr. Feladata az volt, hogy a Kongóba behozni szánt élelmiszert megvizsgálja, és ha az egészségre veszélyesnek találja, akkor megsemmisítse....

Rahner teológus: Mária mint társmegváltó? Miért nem lehetséges ez?

Rahner teológus: Mária mint társmegváltó? Miért nem lehetséges ez?

Tübingeni dogmatikus teológus elemzi a vatikáni dokumentumot Bonn – Mária nem társmegváltó Isten üdvözítő tervében. Ez a vatikáni új dokumentum következtetése. Johanna Rahner, tübingeni teológus, további ajánlást fogalmazott meg a Hittani Dikasztérium számára: Mária...

KIFE Hírlevél

KIFE Hírlevél

A Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Egyesület (KIFE) hírlevelének legújabb számában összefoglalókat olvashatnak az egyesület elmúlt időszakban folytatott tevékenységeiről, a Magyar fiatalok 2024 gyorsjelentésről, valamint XIV. Leó pápa Magnifica humanitas című...