Út a fenntarthatóság felé

Szerző: | 2021. március 04. | Hírek

A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom tagjaiként feladatunknak tartjuk, hogy felelős keresztény szakemberekként a társadalomban, a közbeszédben fontos kérdésekről indítsunk párbeszédet. Szándékunk, hogy hívő és nem hívő ember egyaránt tegyen közös otthonának megóvása érdekében. Számunkra az, hogy védelmezői legyünk ennek a minket körülvevő gyönyörű világnak „lényegi része az erényes életnek, nem valami szabadon választható feladat s nem is másodlagos szempontja a keresztény tapasztalatnak”, ahogy azt Ferenc pápa a Laudato Si’ kezdetű enciklikájában fogalmaz.

A holnapi napon egy Kaposvárról és környékéről történő online beszélgetés keretében elindítjuk a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács Harmadik Előrehaladási Jelentésének országos megismertetését. A beszélgetésben a 2017-18-as években Magyarországon tapasztalható folyamatok alapján értékeljük a fenntarthatóság felé való átmenetet. A Tanács felhívásának megfelelően nem csak az akkori helyzetet értékeljük, hanem „fenntarthatósági fordulatot hirdetünk”. Mit mutatnak az országos adatok? Milyen úton jár az éppen tárgyalt település és térsége a fenntarthatóság felé való átmenetben? Milyen feladata van az önkormányzatnak, a helyi gazdasági szereplőknek és a lakosságnak ezen az úton? – ezekről a kérdésekről fogunk beszélgetni meghívott előadóinkkal.

A szeminárium-sorozatunk több magyarországi településre – a járványhelyzetre tekintettel kizárólag online – viszi el a jelentést. Az adott helyszínen tartandó alkalmat általában az Egyházmegyével és egy kiválasztott világi környezetvédő civil szervezettel közösen szervezzük. Nem titkolt szándékunk, hogy a megoldásban keresztény és ateista együtt dolgozzon és közösen alakítsa ki az adott település és térsége fenntarthatósági javaslatait, együtt hajtsa végre a fenntarthatósági fordulatot.

A szerzőről

Caritas in veritate!” Valóság-alapú szeretetet! Cél – amit el akarunk érni: a Laudato sí’ és a Felelősségünk a teremtett világért üzeneteinek gyors, pontos megjelenítése a társadalmi közbeszédben. A Laudato Si’ Teremtésvédelmi Munkacsoport 2016 alakult meg. A munkacsoport folyamatosan bővül. Személyi átfedések, többes tagság révén kezdetektől együttműködünk a Naphimnusz Egyesülettel, több teremtésvédelmi körrel, a Nemzeti Fenntartható Fejlesztési Tanáccsal és más környezetvédelmi civil szervezetekkel.

Legfrisebb

Rahner teológus: Mária mint társmegváltó? Miért nem lehetséges ez?

Rahner teológus: Mária mint társmegváltó? Miért nem lehetséges ez?

Tübingeni dogmatikus teológus elemzi a vatikáni dokumentumot Bonn – Mária nem társmegváltó Isten üdvözítő tervében. Ez a vatikáni új dokumentum következtetése. Johanna Rahner, tübingeni teológus, további ajánlást fogalmazott meg a Hittani Dikasztérium számára: Mária...

Szünet

Szünet

A Tanítványok.hu oldal egy ideig szünetelteti működését.

Tertia Pars magyarul

Tertia Pars magyarul

Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae - Tertia Pars magyarul előrendelhető - Támogasd a kiadását Aquinói Szent Tamás monumentális teológiai műve, a Summa Theologiae bizonyára sokak számára ismerős. Kevesen tudják azonban, hogy a négy kötetből álló műnek eddig csupán...

Aki a rosszat jóval győzte le

Aki a rosszat jóval győzte le

Boldog Floribert Bwana Chui a kongói-ruandai határon, Goma városában teljesített szolgálatot mint élelmiszerbiztonsági ellenőr. Feladata az volt, hogy a Kongóba behozni szánt élelmiszert megvizsgálja, és ha az egészségre veszélyesnek találja, akkor megsemmisítse....